2010. november 24., szerda

Formációk: T formáció

(Power T)

A T formációt gyakran emlegetik úgy, mint az amerikai football legrégebbi támadó formációját. Az alapjai már 1882-ben megfogalmazódhattak Walter Camp innovációktól duzzadó gondolataiban. Az előre passz bevezetésével azonban az eredeti T formáció sokat vesztett fényéből és az olyan felállások, mint a single wing váltak favorizálttá. Az 1930-as években újítások söpörtek végig a sporton. A labda kissebé, dobás-barátibbá válása valamint a kézből kézbe snap megjelenése a T formáció hamvaiból való feléledéséhez vezetett.

Ezt az újítások által életre hívott T formációt ritkán vagy szinte már nem is lehet látni manapság. Azonban a 20. század első felében sikerességének köszönhetően a football mérkőzések felgyorsultak és az eredményjelzőket is több pont rogyasztotta. A T formációt a Minnesota Egyetem 1930-as 1940-es csapatai tették igazán közismertté. Öt bajnoki címet szereztek alkalmazásával. Az 1950-es években az Oklahoma csapata zsinórban 47 győzelmet tett le az asztalra és 3 bajnoki címet vágott zsebre. Az 1940-es NFL Bajnoki mérkőzés kulcsfontosságú fegyvere volt. A Chicago Bears 73-0-ra győzte le akkor a Washington Redskins-t.



A Bears T-je hatékonyan használta a man-in-motion-t, így a három futó közül az egyik, mikor elhagyta a backfield-et elkapóvá vált. Ennélfogva az eredetileg dinamikus futásokra kialakított T formáció sokkal erősebb passztámadások szülője lett, mint vetélytársa a single wing. Fénye egyre erősödött. A backfield-en maradt két futójátékos és a lassan már flanker pozícióban kezdő társuk örökre megváltoztatták a formáció arculatát. Kezdetben a csapatok a flanker-t slot-ban (erős oldal) állították fel, mivel a szálkák (hashmarks) nagyon messze voltak, mint az egyetemi footballban. 1972-ben a szálkákat jelenlegi pozíciójukba mozgatták (70 láb, 9 inchre az oldalvonalaktól). A pályakép alakulása csökkentette az erős/gyene oldal jelentőségét és feltárta a passz-támadás kapuit. A T formáció ezen sarja a mai football komplex formáció között Pro Set néven áll sorba.

Erős túlzással szinte minden modern támadás a T séma egyik variációjának tekinthető. Megemlítendő kivétel a Shotgun formáció, amelyet a San Fransisco használt először az 1959/60-as idényben. Pár példa: Az I formáció is a T egyik verziója. A Kansas City Chiefs vezette be az NFL életébe 1968 körül. Másik verziója az egykor oly népszerű Wishbone. Korábban az egyetemi footballt dominálta azonban mára szinte eltűnt.


A T formációt kisebb középiskolák és egyetemek még mindig használják. Egyes szinteken gólvonal szituációknál is felfedezhető. Egyszerűsége és a futás erős hangsúlya népszerűvé tette az ifjúság footballjában.


Öröksége

Ha magára a T-re nem is vetül már a dicsőség fénye, újításai körüllengik és bele is ivódtak a mai modern támadásokba. Ez volt az első formáció, ahol az irányító a center alatt kézbe kapta a labdát. Ezután vagy átadta vagy elkezdhetett hátrálni a passzhoz. Sokkal kiszámíthatatlanabbá vált a támadás. Szimplán a formáció alapján már nem lehetett ítélkezni. (Korábban a QB-k elsődleges feladata a blokkolás volt. A snap a halfback-nek vagy a tailback-nek volt címezve.) Az első legjelentősebb hozadékos változtatás összegezve tehát az, hogy megszületett a ma ismert QB pozíció.

Második igen jelentős fegyvertény, ami a T-ben jelentkezett, hogy a futók az irányítótól úgy kaphatták meg a labdát, hogy szinte teljes sebességgel robbanhattak be a számukra kijelölt lyukba. Ez a lehetőség még összetettebb blokkolási sémák kialakítását generálta, így a támadás igaz múlandó, de jelentős előnyre tett szert.

A T-ben a fent említettek mellett a QB változatos ál-átadásokat játszhatott ( az option play-ek kialakulásának gyökere). A játékok sokkal gyorsabban fejlődtek ezalatt, mint a single wing alatt. Sokkal kevesebb dupla blokkra volt szükség, mivel a futó sokkal hamarabb lyukon volt valamint több lyuk közül is választhatott, mint amit eredetileg terveztek. A center még hatékonyabb blokkolóvá válhatott, mert immáron a snap-nél nem kellett lehajtania a fejét. A back-ek nek sem kellett már annyira sokoldalúnak lenniük, mint a single wing-ben.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése