A következő címkéjű bejegyzések mutatása: touchdown. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: touchdown. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 18., kedd

Pontszerzés: Touchdown

(Mike Williams 10 yardos passz TD-je 2007-ben a West Virginia csapat színeiben. Háttérben a bíró jelzi az érvényes pont szerzést.)

A touchdown (TD) 6 pontot ér. A rögbivel ellentétben a labdának az amerikai footballban nem kell érintenie a talajt.

Amikor 1876-ban a TD-t bemutatták az amerikai footballban, akkor még nem ért pontot. Egy lehetőség volt a támadó csapatnak gól szerzésére. Abból a pontból passzolhattak oda ahonnan a rúgást elvégezték, ahol a touch down-volt. A punt-out-nak nevezett folyamattal is szereztek gólt. Ekkor a csapat elrúgta a labdát egy csapattársának, onnan, ahonnan touch down-t szereztek és ha az a játékos elkapta, megpróbálhatta onnan egy előnyösebb pontból a gól szerzést.
1881-ben a touchdown pontjából szerzett gól jelentősége megnőtt a mezőnygóllal szemben.
1883-ban bevezették a pontrendszert. A touchdown 4 pontot ért, és az utána rúgott gól is.
1889-ben visszavonták azt a szabályt, miszerint a labdának meg kell érintenie a földet touchdown-nál. A touchdown-t ekkor a gólvonal mögötti labdabirtoklással lehetett szerezni.
1897-ben a touchdown értéke 5 pontra emelkedett és az utána következő rúgás már csak 1 pontot ért.
1900-ban a touchdown definiciója megváltozott. Immár magába foglalta a labda halottá válását a gólvonalon vagy a felett
1912-ben a touchdown 6 pontot ért. Megjelent a pályákon az end zone. Az end zone-ok létrehozása előtt az olyan előre passzok, amiket a gólvonal mögött elkaptak, labdabirtoklás vesztéshez és touchback-hez vezettek.
A two-point conversion 1958-ban került a NCAA football szabálykönyvébe. 1969-ben a középiskolai foci is átvette. Az NFL 1994 óta alkalmazza.

Egy touchdown-t akkor szerez egy csapat, ha a labdát az ellenfél end zone-jába juttatja egy játékosával. Lehet ez akár egy támadó játékos és akár egy védő is, aki elcsípett egy labdát. Legtöbbször azonban a támadó csapat szerzi. Úgymond két fő fajtája van a rushing touchdown és a passing touchdown. A rushing touchdownt úgy szerez egy csapat ha a labdás játékosa az ellenfél end zone-jába rohan, vagy a labdával keresztezi a gólvonal síkját a levegőben (breaking the plane). A passing touchdown-nál az elkapó vagy az end zone-ban kapja el a labdát vagy még előtte és azután rohan be oda vagy keresztezi annak síkját a labdával.

(breaking the plane)

Breaking the plane: a játékos a labdával középmagasban keresztezi a gólvonal síkját a levegőben. Ha levegőben van a játékos és a labda már keresztezte a gólvonal síkját és akkor kap egy ütést úgy, hogy egy yard-dal hátrébb esik le a gólvonaltól, akkor is érvényes a TD.

Egy csapat akkor is szerezhet touchdown-t ha egy játékos elkap/megszerez egy szabad labdát az ellenfél end zone-jában. Ez legtöbbször kickoff, punt és fumble esetében fordul elő.

Az NFL-ben touchdown-nal büntetheti a referee "Palpably Unfair Act"-ot. Ilyen például az, amikor egy játékos play közben a pályára szalad és blokkol egy futót, aki egyébként pontot szerzett volna.

2010. május 5., szerda

Amerikai Football kifejezések: T


(tackle)

Tackle: A kéz és a karok használata annak érdekében, hogy a labdás ellenfelet a játékos a földre kényszerítse. A tackle még játékos pozíciót is jelent mind a támadó, mind a védő falban. A támadó tackle-ök külső blokkolók a scrimmage vonalon. A védőfalban belső helyük van legtöbbször a támadó guardokkal szemben.

Tackle box: A támadó tackle játékosok közötti rész egészen a saját gólvonalukig a snap előtt.

Tackle eligible: Az a falember, aki egy jogosult elkapó pozíciójába áll fel támadáshoz.

Tailback: Az a támadó játékos, akinek elsődleges feladata a labda hordozása. Running back vagy halfback néven is ismert.

Takeaway: Így nevezi a védelem bármelyik labdaszerzését; egy a hatásukra létrejövő fumble visszaszerzését, vagy egy labda elcsípését "interception". Bármilyen labdaeladást, amit a védők összeszednek, takeaway-nek hívnak.

T formation "T alakzat": Klasszikus támadó alakzat, melynél az irányító közvetlenül a center mögött áll, az irányító mögé pedig 3 running back (RB) helyezkedik el. T alakot formáznak. Számos változata létezik a felállásnak, köztük a split-T, a wing-T és a wishbone-T

(Wing T formáció)

Three-point stance "három pontos állás": Egy lineman állását nevezzük így, amikor a két lába és egy keze érinti a földet.

Tight end: Ez a játékos a nagydarab elkapó valamint blokkoló. Az elkapókkal ellentétben ez a játékos a támadó tackle-ök mellett áll fel a támadáshoz, az irányító jobb vagy bal keze felőli oldalra.

Touchback: Az a szituáció, amikor egy csapat saját gólterületén belül a labdát halottnak ítélik, feltéve, hogy a labda az ellenféltől érkezett és nem egy elhibázott field goal volt vagy touchdown. A touchback után a támadó csapat a 20 yardos vonalról indulhat neki a playnek.

Touchdown: Az a szituáció, amikor a legálisan birtokolt labda bármelyik része az ellenfél gólvonalának síkjához vagy azon túl ér. A labdás játékosnak pályán belül kell lennie. 6 pontot ér.

(Larry Fitzgerald TD-je, önszándékán kívül, tackle következtében kerül ki a pályáról, így érvényes a pontszerzés )

Turnover: A labda eladása fumble vagy interception során.

Trap: Egy blokkoló eljárás, ahol a védő falember azért megy a scrimmage vonalán túl, hogy bizonyos szögből blokkoljon, elhúzza a falembert, hogy nagyobb lyuk jöjjön létre.

True freshman: Az a játékos, aki egy éve végzett a középiskolában. A redshirt freshman pedig az a játékos, aki egy éve edz egy csapattal, de még meccsen nem játszott.

Trick play "trükkös játék": A play-ek bármilyen kombinációja amellyel megpróbálják összezavarni az ellenfelet.

Trips: Az a felállás, amikor 3 elkapó áll egy oldalon.

Try: Touchdown után próbálkozhatnak meg a csapatok a try-al, az ellenfelükhöz közel (2 yardról az NFL-ben és 3 yardról az NCAA-ben és a NFHS-ben). A try egy scrimmage down amit nem számoznak. A try során a támadó csapat 1 vagy 2 pontot szerezhet (NCAA-ben némely esetben a védelem is, ha pl. a támadó fumble-t visszahordják az ellenfél gólterületére.) Több neve is ismert: "try-for-point", "conversion", "convert" (Kanadai), "extra point(s)", "point(s) after (touchdown)" vagy másnéven PAT.

Two-level defense: Agresszívabb védekezési forma, mivel ebben a felállásban a szokásos 3 szint helyett csak két szinten áll fel a védelem.

Tweener: Az a játékos, aki tehetsége folytán két vagy több pozícióban játszik, de még nem rendelkezik megfelelő nagysággal az egyik pozícióhoz vagy kellő gyorsasággal a másikhoz.

Two-minute warning: Az a szignál, ami azt jelzi, hogy két perc maradt a félidőből.

Two-point conversion: A touchdown utáni sikeres passz vagy futó játék az ellenfél end zone-jába, ahelyett hogy szimplán 1 pontot szereznének rúgással a kapuba.

2010. április 17., szombat

Bírói jelzések: touchdown, safety, first down

(Touchdown)

Touchdown jelzése: A referee kezeit egyenesen a feje fölött magasba nyújtva jelzi a touchdown sikerességét. Ugyan ezt a jelzést használja a field goal, az extra pont valamint two-point conversion -az extra pont 2 pontá alakítása- sikerességének esetében is.

(safety)

Safety jelzése: A referee a feje fölött a magasban két tenyerét összeérinti. Ezzel jelzi, hogy a védekező csapat pontot szerzett. Ez a jelzés akkor várható ha a támadó csapat a saját end zone-ja közelében készül a támadásra, úgy hogy az irányítójuk és a running back-jeik az end zone-on belül állnak.

(first down)

First down jelzése: Ha a támadó csapat elegendő számu yardot tesz meg a first down-hoz, akkor a referee jobb kezével vállmagasságban a védekező csapat gólvonala felé mutat.

További cikkek ebben a témában: bírói jelzések