A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felszerelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felszerelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 9., kedd

Under Armour E39

A technikai fejlődésnek, mely az öltözködés területén is kezdi megvetni a lábát jelentős állomását képviselheti az Under Armour E39-re keresztelt sorozata, melyben az E az elektronikus funkciót szimbolizálja a 39 pedig a 90-es évek első Under Armour felsőjének megemlékezéseként került a termék nevébe.

Szuper, hogy a ruha is kezd üzeneteket küldözgetni, adatot gyűjteni, de mégis mit takar ez az elektronikus dolog az aláöltözőknél. Nos maga a felső magában nem lenne erre képes. De az abba ültethető eszköz, a bug már igen. Az apró kütyü a gyorsulástól elkezdve, a légzésszámon, az irányváltáson, a bőr hőmérsékletén és az súlypontemelkedésen túl a szív összehúzódásainak számát is méri.



A Zephyr tech által gyártott eszközben helyet kapott egy SD kártya, ami közvetlenül tárolja a mért adatokat. Az oldalvonal mellett ácsorgó kíváncsi edzőknek sem kell megvárni, míg atlétájuk lecsoszog a pályáról ugyanis Zephyr-nél rájuk is gondoltak. Bluetooth-on keresztül szinte mindennel rá lehet hangolódni a bug adására. Gyakorlatilag élő technikai közvetítés tekinthető meg a játékosról számokba öntve.

Mire lehet majd ezt használni a későbbiekben? Példának okáért a legutóbbi NFL Combine-on már pár szerencsés sportoló megismerkedhetett az E39-el. A felkészülés során az egyik neves egyén 20 yardos sprintelés közben viselte a bug-os felsőt. Az adatokat szemlélve az edzőjének feltűnt, hogy 10 és 20 yard között némi sebesség csökkenés jelentkezett atlétájánál. A felvételeket visszanézve kiderült, hogy túl hosszúakat lépett a sportoló.



A bolti értékesítésre még várni kell egy picit. A cég csak 2012-ben kezdi a termékek nagyobb terjesztését és annak első állomásai csak az UA szponzorált játékosok és csapatok lesznek.

2010. március 13., szombat

A felszerelés: NFL előírások


Egy középiskolai mérkőzésen láthatsz olyan játékost akinek a meze rekeszizom magaságig szét van szakítva, vagy 4 különböző márkáju és tipusu cipőt 11 különböző emberen. Az NFL-ben egyik sem fordulhat elő. Szigorú szabályok vonatkoznak a viseletre.



  • Az NFL pajzsának vagy logójának láthatónak kell lennie a nadrágokon, mezeken és sisakokon.
  • A könnyen szakadó mezek tiltottak, mivel ezek nehezítik a védő játékosok dolgát, hogy elkaphassák vagy tackl-t csinálhassanak az ellenfélen.
  • Minden meznek a nadrágba gyűrve kell lennie.
  • A zokniknak az egész lábat fedni kell a cipőtől a térd feletti részig(nadrág alá kell érnie). Az egyen zoknikat nem lehetne módosítani, és legalább a vádli közepéig fehérnek kell lenniük.
  • A cipők méretét és logóját el kell fogadnia az NFL Properties névre hallgató részlegnek.
  • A mezek ujjai nem lehetnek szakadtak vagy megvágottak.
  • Minden szalagnak amit cipőn, zoknin, vagy nadrágon használnak átlátszónak kell lennie vagy a mez színével egyeő legyen.
  • A törölközők csak 8x6 inches méretüek lehetnek és a nadrág derekának elülső részébe kell betürni. Az irányítók és elkapók gyakran használnak törölközőket hogy megtisztítsák a kezüket a nedvességtől és a sártól.
További cikkek ebben a témában: felszerelés

A Felszerelés: cipő, kesztyű


(1991 Vintage Nike Pro Football)

4 fajta stopliméret van az amerikai fociban. Ezek pedig a következők: 1⁄2 inch, 5⁄8 inch, 3⁄4 inch és 1 inch. A stoplik milyensége befolyásolja a játékos tolóerejét. Ha egy játékos lába nem tudja a megfelelő tolóerőt kifejteni odabent vagy odakint egy csúszós sáros füves pályán, mivel csúszik, akkor a feladatát nem lesz képes ellátni és nem tudja a legtöbbet kihozni magából. A rövidebb toplikat száraz, kemény pályákon használják. Ezekben sérülnek legkevésbé a játékosok. A száraz pályákon a legideálisabb az 1⁄2 inches stopli. Egy csúszós füves pályára már szükség van (főleg a fal embereknek akik dulakodnak) a 3/4 inches vagy az 1 inches stoplikra, attól függően hogy bemelegítésnél (megállásoknál, kitöréseknél) melyik válik be jobban. A receiver-ek és running back-ek gyakran kevesebb stoplis cipőt viselnek mint a nagyobb testü izmosabb társaik.

(műgyepre)

Műgyepre a legtöbb játékos olyan cipőt vesz fel amelynek a talpain barázdák tucatjaiban futnak a 1/2 inches stoplik. Néhány falember a kosárlabda szerü cipőket részesíti előnyben főleg ha bent játszanak, mivel ott esély sincs az esőre, így a felület nem lesz csúszós. A műgyep ragadósabbnak hat ezért a játékosok igyekeznek olyan cipőt felvenni ami nem áll meg rögtön hanem csúszik rajta egy kicsit. Sok játékos úgy véli hogy a hirtelen megállás és újraindulás hatalmas károkat okozhat a térdekben és a bokákban.

A csapatok nagyrésze fel van szerelve minden méretü és tipusu cipővel arra az esetre ha az időjárás megváltozna a mérkőzés alatt. Gyakran lehet látni játékosokat akik cipőt cserélnek vagy tisztogatják a cipőjük talpát egy gumírozott lapon az oldalvonalaknál, hogy jobb tolóerőt tudjanak kifejteni majd a pályán. Az NFL-ben a játékosok minden pályát egy órán át tesztelhetnek meccs előtt. Ha szükség van rá akkor az öltözőben a felszerelés menedzserek csavarkulcsokkal neki esnek a cipőknek és stoplit cserélnek.

(elkapó kesztyű)

Sok elkapó visel kesztyűt aminek érdes gumibelseje a labda elkapását segíti. A falemberek kesztyűje másabb. Ezek a játékosok az elenfél leharcolására használják kezeiket. A kesztyűkben vastag lemezek és ujj védő lapok találhatóak. Ezek védik az ujjakat amik gyakran beleakadhatnak az ellenfél arcmaszkjába vagy rá is léphetnek. A kesztyűkbe semmiféle ragadós anyagot vagy ragasztót nem lehet tenni.

(falember kesztyű)

További cikkek ebben a témában: felszerelés

A Felszerelés: védőlemezek (pads)





A játékos védőfelszerelésének egyik legfontosabb darabja a vállvédő. Kívülről kemény műanyagból áll, ezalatt ütéselnyelő párnák hejezkednek el. A védő lapok a vállakat a melkast és a bordákat takarják. Többfajta szíjjal és csattal rögzíthetőek. Ez a felszerelés adja a játékosoknak a tipikus szélesvállu kinézetet. A kényelemért némelyikbe habszivacsos szövet is kerül, tovább pánázva azt.

(irányító vállvédő)

A vállvédők elnyelik az ütközés nagy részét azáltal, hogy deformálódnak. A váll résznél lévő lapok az ütközés hatására mozognak és továbbítják az ütközés energiáját a vállvédő további pontjaiba, tehát az ütközés helyén kevesebb lesz a nyomás.

(falember vállvédő)

Több fajtája létezik ennek is akár az arcvédőnek. Kialakítása a pozícióktól függ. Az irányító válvédők könyebbek és nagyobb mozgásteret nyújtanak a karnak. A fal emberek vállvédőinek kialakítása egyszerübb így nem nyújt annyi kapaszkodási az ellenfélnek. Némely csapat 12 különféle vállvédőt halmoz fel, mindegyiket 4 méretben.

(tight end vállvédő )

További védőlemezek találhatóak még az uniformisban. A nadrágban a combvédők, a térdvédők, a csípővédők, és a farvédők valamint a suspensor. A csípővédők voltak a legelső darabjai a védőlapoknak. Az 1890-es években váltak elterjedté. Ma mindegyik lap erős műanyagból készül.

További cikkek ebben a témában: felszerelés

A Felszerelés: sisak, arcvédő

(a spalding egyik 1893-as sisakja)

A sisakot és az arcvédőt arra tervezték, hogy védjék a játékos arcát valamint fejét a komoly sérülésektől. A legtöbb játékos ezen kívül még fogvédőt is hord, hogy nehogy elharapja a nyelvét. Annak ellenére, hogy védenek, a játékosok így is szenvedhetnek fejsérüléseket, agyrázkódásokat.

(1900-1905-ös sapka szerü sisak)

Maga a sisak kemény műanyagból készül és vastag levegővel telt párnák bélelik ki. Ezekbe a párnákba lehet fújni levegőt vagy kiengedni belőlük. A sisakot az állpánttal feszesen rögzíthető.

(1910-1915-ös sisak)

Minden sisakon megtalálható az arcvédő (face mask). Ez a fém anyag ami az arcvédőket alkotja nem lehet 5/8 inch átmérőnél vastagabb. A legtöbb falember ketrecnek nevezett arcvédőt visel. Ez teljesen megakadájozza az elenséget abban hogy kézzel elérhesse a játékos állát. A legtöbb irányító és elkapó arcmaszkja egyszerübb. Olyan a kialakításuk amely nem akadályozza őket a látásban. Ez az arcvédő védtelenül hagyja az áll részt. 20 éve az irányítóknak olyan sisakjuk volt aminek csak egy szimpla rúd arcvédőjük volt. Most a rúgó játékosok hordanak hasonlót. A több ütközést végrehajtó emberek azért ettől nagyobb védelemre vágynak. Így minden pozíciónak megvan a maga arcvédője. Jelenleg körülbelűl 15 fajta létezik. Az újabb tervezésüek energia elnyelő ékeket is tartalmaznak.

(a Spalding 1920-as évek beli sisakja)

Néhány sisak napellenzővel is felvan szerelve. Ezzel próbálják elkerülni, hogy a napfény ragyogása megzavarhassa a játékosok látását. Ezenkívül az ellenfél nem láthatja merre néz a játékos.

(1930-as sisak arcvédővel, nagyon ritka volt)

Az NFL-ben az 1994-es szezon óta engedélyezett az egyszerü rádiós kommunikáció a játékosok és az edző között. Ahelyett, hogy az edzők időt kérnének ezen keresztül adnak utasítást az irányítónak. A sisakok belsejében két egyszerü hangszóró található a fülréseknél. A régi idők játékosai vitatkoznak ezzel a döntéssel mivel előnyhöz juttatja a játékosokat. A másik fél arra hivatkozik, hogy érthető és tiszta kommunikációt tesz lehetővé még a leghangosabb Super Bowlokon is.

(rádiós sisak, zöld pontal a hátulján)

Az NFL szabályokban előírták, hogy azokat a sisakokat hátul egy zöld pontal meg kell jelölni amelyek rendelkeznek headsettel. Most már csak az irányítónak lehet ilyen sisakja. 2006-ban pár alkalommal előfordult, hogy egy két gólkisérletet az utolsó pillanatban változtattak meg az edzők mivel változást láttak a pályán. Az új szabályok értelmében minden csapat tudhatja, hogy ki visel bedrótozott sisakot.

További cikkek ebben a témában: felszerelés

A Felszerelés: mez, nadrág


(vendég mez)


A mez az egyenruha része. Ez segít a játékos felismerésében valamint abban, hogy melyik csapathoz tartozik. A meznek olyan nagynak kell lennie, hogy takarja a vállvédőket. Minden NFL mez számozása különbözik, azért hogy elkülönítse az egyik játékost a másiktól. A számok amik a mez elején valamint a hátulján láthatóak, 8 inch magasak és 4 inch szélesek. A játékos száma a mez ujján a váll fölött is látható.

Adott pozíciók az NFL-ben adott számokkal rendelkeznek.
  • 1–19: a quarterback-ek, kicker-ek és punter-ek számai
  • 20–49: a running back-ek, fullback-ek és defensive back-ek számai
  • 50–79: a center-ek számai
  • 50–79: az offensive lineman-ek számai
  • 10-19, 80–89: a wide receiver-ek számai
  • 40-49, 80-89: a tight end-ek számai
  • 60–99: a defensive linemen-ek számai
  • 40-59, 90-99: a linebacker-ek számai

(hazai mez)

Az NFL mez hátulján a játékos vezetékneve is látható. A betük 2,5 inch magasak. A játékos neve a felső háton a szám felett helyezkedik el a mezen. A mezek színe valamint tervezése különbözteti meg a csapatokat még egymástól. Egyes csapatok színei megalakulásuk óta változatlanok. Például a Green Bay mezeinek fő színe mindig zöld volt másodlagos színe pedig az aranysárga. A nézők számára a színek még látványosabbá teszik a játékot. A főiskolán és az NFL-ben általában a látogató csapat fő színe a fehér. Az NBA-ben és a baseball ban nem így van, ott a hazai csapat visel fehér mezt.

(alternate vagy harmadik mez)

2002-ben az NFL-ben is bevezették a harmadik vagy alternate mezt, minden más fő sportágban ekkor már haszálatban voltak. Mivel a hazai csapatnak megvan a lehetősége a mez színének megválasztására, ilyenkor a vendég csapatnak a megfelelő kontrasztu mezt kell választania. Ezért alkották meg a "alternate" mezeket. Ezeknek a fő színe a csapat másodlagos színe. Ezzel biztosítják a csapatok számára, hogy megfelelő választékuk legyen minden mérkőzésre.

A mezek általában nejlon szálakból készülnek és az oldaluk és az aljuk gumírozott hogy minél jobban rátapadjon a játékosra. Azért ilyenek, hogy az ellenfél nehezen tudjon belekapaszkodni és azzal megfogni a játékost.

(1940-es évekből való foci nadrág)

Kétfajta nadrágot készítenek a játékosoknak. Gyakorlásra jukacsos anyagu, meccsekre (csapat színekben) viszont a gumírozott fajta készül, hogy minnél jobban tapadjon. A legtöbb nadrág a hagyományos fűzővel van ellátva. A zipzárosok nem bírják a gyűrődést. A nadrágok láb részén két két zseb található. Ide kerülnek a comb illetve térdvédők még felvétel előtt.

További cikkek ebben a témában: felszerelés

2010. március 12., péntek

A Felszerelés

Ahogy haladnak az évek a játékosok egyetlen közös vonásává az egyenruha válik. Az ifjú kori fociban suly- és testméret korlátok vannak, de ahogy a srácok fejlődnek, középiskolából egyetemre mennek egyre inkább csak az egyenruha lesz egyforma rajtuk. Aki tud játszani annak mindig fog akadni egy a csapat öltözőjében.

Az egyenruhának valamint védőlemezeinek nagyon fontos szerepük van a játékban. Vakmerőség lenne bárkitől ha ezek nélkül állna pályára. Még 70 éve sok játékos olyan sisakot viselt, amin nem volt arcvédő rács (face mask). Ez több törött orrot és fogorvosi kezelést jelentett egy futball szezon alatt.

A védőfelszerelésekre azért van szükség az NFL-ben, mert testsulyban a 72 kg-ostól 174 kg-osig, magasságban 168 cm-től 203cm magasságig mindenféle játékos megtalálható. Egyes játékosok fekpadon akár 250 kg-ot is kinyomnak, és 4.2 másodperc alatt futják a 40 yardot. Az NFL játékosok méret, suly, erő illetve sebbeség beli különbségei miatt a lehető legjobb védelem elengedhetetlen. A kisebb játékosok szeretnének egészben lejönni a pályáról a meccs végén.

Egy tipikus futbal felszerelés a következőkből áll: sisak, vállvédő, mez, combvédő, térdvédő és stoplis cipő.

További cikkek ebben a témában: felszerelés