A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pass protection. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pass protection. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 9., szombat

Futók a pass protection-ben

Néha a futóknak is be kell pattanniuk a pass protection-ba. Ekkor vagy egy blitzelő linebacker-t vagy egy defensive end-et szemelnek ki maguknak. Főleg akkor kell besegítenie a futónak is, amikor a támadás lyuk (vagy csúszó „slide”) passz védekezést játszik, ahol minden játékos egy lyukat őriz és ellenfelét általában a többiekkel azonos irányba blokkolja. A running back a külső irányítóra éhező passzrohamozó védőért felel. A technika, amit ekkor a futók használnak nagy vonalakban hasonlít arra, amivel a támadó fal emberei is megpróbálják megállítani a védőket. A legnagyobb eltérés az, hogy a futónak több ideje van, mint a támadófalnak arra, hogy azonosítsa a védőt, akit blokkolnia kell. Ez az extra idő a futó felállásából adódik. A futónak nem kell kirobbannia és egyből felkészülnie ahogy azt a fal játékosai teszik.

(Teljes slide falvédelem a bal oldalra)

Miután azonosítja azt a passzolóra rárepülő embert, kit blokkolnia kell, a futónak a saját testhelyzetére és lábmunkájára kell koncentrálnia. Rövid, apró lépéseket használva gyorsan a védő belső oldalára kell kerülnie. A kis lépésekkel jobban tudja igazítani a helyzetét a védő játékoshoz, irányítás alatt tarthatja a szituációt és nem fogja túl nagy előre lendülettel megtámadni a védőt.

Az ütközés pillanatában a futónak fel kell pörgetnie a lábmunkáját, úgy, hogy apró folyamatos lépésekkel halad előre. Eközben két kézzel ütéseket visz be a védő törzsére. A könyökei lefelé néznek, hogy erős lökéseket mérhessen ellenfelére. Lábai pont annyira vannak terpeszben, hogy megfelelő bázisa legyen a másik megállításához, majd eltolásához. A futónak a berontó védőt az irányítótól vagyis a zseb közepétől kifelé kell terelnie. (A terelésre azonban nincs mindig szükség vagy idő vagy lehetőség.)

Miközben a védőt kifelé tereli, a futó módosít kezei és sisakja helyzetén. Mégpedig úgy, hogy a sisakja a védő külső oldalán legyen a külső keze lent míg a belső fent. (Ha a védő a blokkoló bal oldalán van, akkor a blokkoló játékos jobb keze olyan egy óra magasságában, bal keze 7 óra környékén kell, hogy legyen. A sisakkal pedig 11 óra tájékra kell bemozognia. Ha a blokkoló jobb oldalán van a védő akkor a blokkoló bal keze lesz 11 óránál jobb keze 5 óránál és sisakja pedig egy óránál lesz.)

(példa arra, ha a védő a bal oldalon van)

Miután a kezeit és a fejét megfelelő pozícióba helyezte folytatja a védő eltolását a lábmunkájával. Úgy vezeti ki a védőt a zsebből, hogy túlhaladjanak az irányító pozícióján.

2010. szeptember 25., szombat

Blokk fogalmak: pass protection

Pass protection: A passzvédelem során az öt támadó falember, a tight end(ek) és esetleg a futók is megpróbálják feltartóztatni a rohamozó védőket addig, hogy az irányító hátramozgós passzjáték során elegendő időt kapjon a dobás elvégzéséhez. A passzvédelem a szó szoros értelmében az irányító védelmét jelenti, míg az a pálya mélyén keresi a potenciális célpontját és el nem végzi a passzt. Ekkor óvni kell, hogy le ne üssék vagy ütközzenek vele, mivel nem a saját maga védelmére koncentrál. Ahhoz, hogy ez a védelem megfelelően működjön a passzjáték megkezdésekor a falembereknek azonnal akcióba kell lendülniük.

A passz védelem végrehajtása nehéz feladat. Ahhoz, hogy valaki hatékony passz blokkoló lehessen, türelemre, nyugalomra, és arra a képességre van szükség, hogy ne veszítse el az egyensúlyát és a pozícióját az ütközésekkor. A futójátékokkal ellentétben a pass protection első pillanatai alatt a tiszta agresszivitás nem igazán segít. A túl agresszív blokkolók a játék elején sebezhetővé válhatnak a gyors, kitérő mozgások illetve futások ellen, amely azzal járhat, hogy védőjüket elvesztik. Ehelyett a támadó blokkolónak megfelelően kell felállniuk. Olvasniuk kell a védelem akcióit és úgy reagálni, hogy védőjük és az irányító között tudjanak maradni.

A fent említett pár gondolat az irányító 5 vagy 7 lépéses hátrálásánál érvényes. 3 lépéses dobásnál a passzvédelem sokkal agresszívabb lehet mivel a QB hamarabb megszabadul a labdától.


2010. július 17., szombat

A passzjáték

Sok néző számára a passzjáték a football legizgalmasabb része. Az 1930-as években a Green Bay Packers játékosa/edzője Earl "Curly" Lambeau vezette be az amerikai foci támadásába az előre dobott passzt. A csapatok azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel. Az 1960-as 1970-es években a rengeteg futójáték és a zónavédekezés elfojtotta a footballnak ezt az izgalmas oldalát.

A passzjáték elterjedését két fontos szabályváltoztatás gyorsította meg az NFL-ben 1978-ban. Az első megtiltotta a védők számára, hogy a scrimmage vonalától számított 5 yardon kívül érintkezzenek az elkapókkal. Korábban a védők a pályán bárhol üthették, tolhatták, elterelhették az elkapókat. A másik szabálymódosítás lehetővé tette a támadó falemberek számára, hogy teljesen kinyújtott kézzel blokkolhassák a pass rush-t végrehajtó védőket. Kezeiket is kinyithatták immáron. Ez a blokkolási mód az erősebb passz védelmet tette lehetővé, így az irányítónak több ideje maradt a football labda eldobására.

A szabálymódosítások előtt a csapatok fő elkapói a running back-ek voltak. 1979-ben Bill Walsh a San Francisco 49ers főedzője lett. Minden tekintetben összeolvasztotta az új szabályok adta lehetőségeket a futók mint elkapók elképzeléssel. A West Coast Offense formációi erős fegyverré váltak. Passzjáték formációkból futásokat csináltak vagy futások helyett passzoltak. Ez oda vissza működött.

Ahhoz azonban, hogy egy passzjáték sikeres legyen az irányítóknak és az elkapóknak naponta rengeteget kell gyakorolniuk az időzítést. Az elkapóknak pontosan kell lefutniuk az utjaikat, mivel az irányító a pályának arra a pontjára dobja a labdát ahol az elkapónak lennie kell majd. Amikor az elkapó bevág, vagy befejezi az útját a football labda rendszerint már a levegőben van. Röviden, az irányító eldobja a foci labdát az elkapó elkapja. Ez igen egyszerűen hangzik, azonban a footballban ez sokkal összetettebb feladat. Ahhoz, hogy egy passzjáték sikeres lehessen a támadó falembereknek megfelelő védelmet kell nyújtaniuk a quarterback számára, hogy eldobhassa a labdát. Ez több mint 2 másodpercet jelent a gyakorlatban. Ezalatt az elkapóknak le kell rázniuk a védőiket és mindent megtenni, hogy elkaphassák a labdát még akkor is ha rosszul lett megdobva. Néha az elkapónak le kell térnie a passz útjáról, és a secondary területén nyílt helyre kell futnia ahhoz, hogy az irányítónak célpontja legyen.

2010. május 5., szerda

Amerikai Football kifejezések: P

PAT: Point After Touchdown "TD utáni pont". Lásd try.

Package: Egy adott játéknál a pályán lévő játékosok egy csoportja. Például: a Nickel package felcserél egy cornerback-et egy linebacker-re vagy egy defensive lineman-re (az utóbbinak a neve 3-3-5 Nickel), a Jumbo package pedig egy wide receiver-t cserél fel egy tight end-re

(a falember palacsintája)

Pancake: Egy kemény szerelés, melynek következtében a szerelt (blokkolt) játékos egész testével elterül a földön, mint a palacsinta.

Pass interference: amikor egy játékos akadályozza a másik játékos-t a labda elkapásában.

Passer rating vagy quarterback rating: Olyan számadat, amit a QB-k teljesítményének mérésére használnak. 1973-óta tartják számon a sikeres passz százalékokat, a passzolt yardokat, touch down-okat valamit interception-okat

Passing play: Az a play amiben előre passz kísérelnek meg.

Pass protection: A támadófal játékosainak blokkolása annak érdekében (megvédve ezzel a védőktől), hogy az irányítónak helye és ideje legyen eldobni a labdát.

Pick: egyik csapatársát használja a játékos, hogy megszabaduljon az ellenfelétől vagy a labda megszerzése.

Pick-six: egy labdaszerzés "interception (pick)" amit visszahordanak a passzoló csapat end zone-jába (six).

(pistol formation)

Pistol formation: A shotgun egy hibrid verziója, ahol az irányító 3 yarddal a center mögé áll fel, a futó pedig közvetlenül az irányító mögé.

Place kick: Az ilyen rúgás esetében a földről vagy az engedélyezett tartóról rúgják el a labdát

Play: A támadó csapat tervezte taktika a 1st down, vagy TD elérésére.

Play action-pass: Egy play fajta. A play action, vagy rövidítve "PA", úgy néz ki mintha futó játék lenne, de tulajdonképpen passz játék. A play action-pass-okat olyan védelem ellen használják, amely azonnal a futásra koncentrál. A támadó csapat kezdetben futó játékot szimulál, ezzel megpróbálják becsapni a védőket, hogy a nem létező futást védjék, elmozdulva a passz zónákból. Az elkapóknak ezáltal több helyük és idejük marad, hogy tisztán a linebacker-ek mögé kerülhessenek.

Play clock: Az óra, mely a play-ek közötti játék gyorsítására szolgál. A támadó csapatnak meg kell indítania a támadást (snap) mielőtt az óra lejár, különben 5 yard-os ún. Delay of game büntetést kapnak. A jelenlegi szabályok szerint az NFL 40 másodpercet ad egy játék elindítására, de egyéb adminisztratív vagy játék késleltető okok miatt további 25 másodperc áll a támadó csapat rendelkezésére.

Playing field: Lásd field of play.

(Atlanta Falcons irányítója Michael Vick figyeli, ahogy a falembere a Green Bay Packers egyik rohamozó defensive end-jét, Kabeer Gbaja-Biamila-át (94) próbálja feltartani. 2005, November 13, Georgia Dome)

Pocket "zseb": A zseb mindkét offensive tackle-től két yarddal tovább nyúlik és magába foglalja a tight endet is ha az a scrimmage vonalát otthagyva úgy dönt, hogy a dobót védi a szerelés ellen. A zseb egészen a támadó csapat end zone-jáig tart.

Pooch kick: Egy punt vagy kickoff, amit szándékosan nem teljes erővel rúgnak el. Gyakran azért használják, hogy csökkentsék az elkapók esélyét a visszahordásra.

Pop Warner Little Scholars: a túlnyomó többségben ifjúsági (13 és attól fiatalabb játékosok) amerikai futball liga.


Post pattern: Ey passz útvonal, ahol az elkapó 8-10 yardot sprintel egyenesen, megpróbálja megtéveszteni a védőjét (fake), aztán az irányító felé 45 fokban nyitottá válik a passzra és tovább sprintel. Az ellentétes útja a flag. azért post út, mert nagyjából a játékos a kapufa felé fut.

Position: Az a hely, ahol egy játékos játszik a csapattársaival együttműködve, vagy/és egy szerep amit a játékos betölt.

Possession: Ha egy játékos ellenőrzése alatt tartja a labdát, míg a kezein kívül a testén bármivel a pályán belül tisztán láthatóan érinti a földet. A csapat is birtokolja a labdát ha bármelyik támadó játékos birtokolja. A labda birtoklásuk akkor ér véget, ha pontot szereznek, eladják a labdát vagy amikor véget ér a félidő.

Preseason "előszezon": Az NFL-ben az augusztus körüli játékok nem számítanak bele az alapszakasz csapatállásba. Ezek a végleges csapatkeret kialakítását segítik. A sztár játékosok gyakran korlátozott ideig játszhatnak ilyenkor.

Prevent defense: Védekező taktika, melynél a védők a pálya mélyén terület védenek, megelőzve egy esetleges hosszú passzot, amivel jóval több yard-ot szerezhet a támadó csapat, mint egy rövid passzal. Gyakran használják a Hail Mary játékok ellen vagy a meccs végén, ha a védekező csapat vezet. A legtöbb rajongó nem szereti. John Madden a legendás játékos, edző és kommentátor elhíresült mondata: „Az egyetlen dolog, amit a megelőző védekezés megelőz, a győzelem!”

Pro set: Olyan támadó formáció, ahol 2 back áll fel egymás mellé 2-3 yard-al az irányító mögött, annak valamelyik oldalán

Pulling: Az offensive lineman, aki az előtte álló játékos blokkolása helyett visszalép, és a vonal mentén elmozog („pulls”) hogy másik játékost blokkoljon. Főleg a trap és sweep játékoknál használatos.

Pump fake: Amikor az irányító passzot imitál, ezzel próbálva megtéveszteni a védelmet.

(Mississippi Állam punter-e épp rúgás közben)

Punt: Egy rúgás fajta, ami során a labdát kézből elengedik és mielőtt földet érne elrúgják. Általában akkor kerül rá sor, ha az edző úgy ítéli meg három kísérlet után, hogy nincs esély a First Down-ra vagy a Field Goal-ra, és inkább az önkéntes támadási jog átadást választják. A játék során a támadócsapat rúgója (punter) a lehető legmesszebb próbálja rúgni a labdát.

Punt return: Amikor a punt-ot megszerzi a fogadó csapat és az ellenfél end zone-ja felé halad vele. A visszahordó igyekszik minél több yardot megtenni a labdával. Módjukban áll fair catch-t is jelezni.

Punter (P): Az a magányos játkos, aki 10-12 yarddal a scrimmage vonala mögött várja a labdát, majd egy a centertől kapott hosszú snap után elrúgja a labdát. /A punt rúgásokra specializálódott./