2010. december 15., szerda

Formációk: Wishbone



A wishbone formáció vagy rövidebben a bone ”csont”, az amerikai football támadó formációnak számát gyarapítja. Az 1970-es és 80-as évek egyetemi footballjának leginnovatívabb és legtermelékenyebb támadó alakzataként tartották számon.

A wishbone kialakulásában nagy szerepet játszott egy olyan támadás kialakításának vágya, amely rengeteg fake elemet tartalmaz és opciók elé állítja a védőt. Dönthet, hogy kit választ. Az opciós játékok lényege, hogy egy védőt blokk nélkül iktassanak ki. Ideális esetben a védőnek két lehetséges labdás közül kell egyet választania, akit levéd. Ez a Double Option. Amikor ezzel a szituációval találja szembe magát a védő, az Option támadás arra kényszeríti, hogy válasszon a két támadóból, akik labdát vihetnek majd. Eközben a másik támadó játékos nyugodtan haladhat a labdával. Bárkit is választ a védő, úgymond „rossz” döntést hoz.

Ebből a szemszögből nézve a védő döntése alapján kerül ki a játékból. Az a támadó, aki egyébként ezt a játékost blokkolta volna, most mást tartóztathat fel. A védelemre a támadás súlya így nagyobb nyomás gyakorol. Emberhátrányban próbálják levédeni a futásokat, az irányító futást, vagy a passzokat.

(Emory Bellard)

A stratégák nem álltak meg ennyinél. Újabb krétaporos tervek öltöttek formát a Double Option, a Veer és más taktikák mintájára. Végül korábbi tapasztalatait egybeolvasztva Emory Bellard megalkotta a wishbone formációt, amely a triple option meleg ágya lett.

Az a támadás, ahol két védőt iktatnak ki blokk nélkül a Triple Option nevet kapta. Immáron két támadó falember portyázhatott a scrimmage-nél új áldozatra lesve. Általában belső védőket ejtenek el. Az irányító számára a Triple Option elkülöníti a kulcsfontosságú játékosokat, akiket futások vagy pitch esetén olvas. A jól végrehajtott játék esetén csak egy külső támogató védő (általában egy safety) és egy cornerback tudja levédeni az end-et, aki a labdát cipeli.

A védelem oldalán a cornerback-nek a külső elkapót kell figyelnie. A safety a futások ellen veti be magát és általában a pitch back-et védi le. A védő end az irányítóra vadászik, míg egy védő tackle a fullback dive-ot védi. A beosztásokat még a játék kezdete előtt elvégzik. Így a labda két oldalán összesen 8 védő már tudja kit fog védeni.

("egy kívánság csont")

A támadó oldali extra blokkoló vezet a wishbone és az abból kialakult formációk sikeréhez. Ez a szabad játékos általában falember. Kilőhet a scrimmage-ről, hogy blokkoljon. Ha ráadásul a pálya mélyén áll fel a safety, még csak nem is a szokásos módon találja szembe magát egy blokkal. A szabad támadó falember általában belül blokkol. Megtámadhatja az első játékoldali falembert és az első játékoldali linebacker-t Ha a védelem térde remeg a fullback fenyegetése miatt, akkor a támadásnak sikerült megszólalnia. Ezután a lead back produkálhat. A lead back blokkolhatja a védő end-et vagy a safety-t. Ekkor a labdás támadó egy egy-a senki ellen szituációba rohan bele. A védelemnek le kell győznie a blokkokat vagy a játék oldalra folyni annak érdekében, hogy megállíthassa a támadást.

A fent említettek miatt a wishbone magában is komoly fenyegetés. A támadás futásnál egy-a senki elleni szituációt passznál pedig egy-az egy elleni helyzetet tud kialakítani. Ezzel a formációval szemben a safety-nek, akinek futástámogatást kell végrehajtania és ráadásul a passzjátékot is védenie kell hihetetlen feszültséggel kell számolnia. Az alap wishbone triple option játék a pályán lévő összes védőt számba veszi. Már a játék megkezdése előtt rezeg a léc a védők feje fölött. Nagyon csalogató a védelem számára, hogy kijátszák vagy megfékezzék az alap játékot. Azonban ha egy valaki is hibázik, túlreagálja a szituációt, senki nem marad, aki kiköszörülje a csorbát a védelem pengéjén.


De mi is van a dobozban. Az irányító a center alatt várja a snap-et. Közvetlenül mögötte egy fullback áll. Tőlük kissé hátrébb jobbra és balra egy-egy halfback helyezkedik el. Erről a fordított Y alakról kapta a nevét a formáció. Ez a négy back magában nem váltaná meg a világot. Hozzájuk jön a támadófal, egy szélső elkapó és egy tight end. Néha megvariálják a dolgot és vagy két szélső elkapó vagy két tight end ered a dicsőség nyomába.





Összegezve a wishbone-t arra tervezték, hogy megkönnyítsék a futásos option támadások feladatát. A quarterback a vonal bármelyik oldala felé könnyen elindíthatja a támadást. Először leolvassa azt a védő tackle-t vagy linebacker-t, aki nincs blokkolva. Miközben ezt teszi, a fullback hasához nyomja a labdát. Ha úgy néz ki, hogy a tackle vagy a linebacker szerelni tudja a fullback-et, akkor az irányító elhúzza a labdát és tovább rohan a vonalnál. Ekkor következik a másik olvasás. Ennek célpontja általában a védő end vagy a külső linebacker. Ha felmerül a szerelés lehetősége, az irányító áthajítja (pitch) a labdát az őt követő halfback-nek. A másik halfback faladata a felvezetés. Lead blokkot oszt a védőkre. Lendületes ajánlataival legtöbbször a külső védőket, a safety-t vagy a corner-t keresi meg. Eközben a tight end sem tétlenkedik. Az opció oldalán nagy ívben robban ki a vonalról. Feladata a safety megállítása.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése