2010. augusztus 31., kedd

Blokk fogalmak: pull

Pull: Pull-ról akkor beszélünk, amikor egy támadó falember pozícióját elhagyva egy vagy több csapattársa mögött a scrimmage vonalánál mozogva igyekszik a számára kijelölt embert megközelíteni és blokkolni. A pull-t végrehajtó játékos olyan embert támadhat így meg, aki nem csak előtte vagy a közelében lévő lyukra állt fel. Némi lendületet is biztosít a játékos számára, így a futó előtt is takaríthat. Ha a pull-t végrehajtó falember egy belső védőt blokkol, pl egy defensive tackle-t, akkor trap-ről beszélünk. Ha külső védő a célpontja, mint például egy defensive end vagy egy külső linebacker, akkor kickout-nak hívjuk.

2010. augusztus 30., hétfő

Blokk fogalmak: lead block

Lead block: Amikor futó játékoknál egy játékos a labdás számára töri az utat, akkor lead blokkról beszélünk. Ez a futó játékok egyik kulcsfontosságú eleme. Végrehajtásához, olyan játékosokra van szükség, akik nagyok, erősek és jól blokkolnak. Ez a munka ezért általában a fullback-ekre hárul. Két játéknál alkalmazzák a leggyakrabban:

Az isolation play-nél a vezető back egy belső linebacker-t blokkol. Ezt végrehajthatja akár a vállával is, ezért a mögötte futó labdásnak idejében olvasni kell a blokkot, és a linbacker-től ki kell vágnia.

Az off tackle power play esetében egy védő end-et vagy egy külső linebacker-t blokkol a vezető back. Ennél a játéknál a vezető back-nek a védőt ki kell löknie. A blok végrehajtásánál a védőt belülről közelíti meg és kifelé tereli. Ütközésnél a külső vállát használja.

Azonban nem csak a back-ek használhatják ezt a blokk fajtát:

Blokk fogalmak: mirror block

Mirror block: Az a blokkolási technika, amit az elkapók a legtöbbször alkalmaznak. Igaz a receiver-ek főleg a labda elkapására specializálódtak, de egy jól elvégzett blokk rengeteget segíthet a támadó csapat yardnyerésében vagy ponttermelésében, mivel a védelem utolsó vonalának tagjait, a defensive back-eket blokkolják. A mirror block során az elkapó szimplán a labdás és a védő közé helyezkedik. Mindaddig másolja a védő mozgását, amíg az meg nem próbál elmenni mellette, hogy szerelhesse a labdás játékost. Ekkor veti magát az elkapó fizikailag a védőre, hogy megakadályozza tervében. Ehhez a blokkhoz gyorsaság, jó lábmunka és türelem kell, hogy a megfelelő pillanatban történjen az ütközés. Az ütközésnél szívósságra, kitartásra és erőre van szükség.


(A Barrington fullback-jét, David Silvia-t (24) próbálja levédeni a Mt. Hope védője Louis Barry (20). A Barrington wide receiver-e, Adam Snow (81) blokkolni próbálja a védőt)

Blokk fogalmak: double team block

Double-team: A duplázás során két támadó játékos blokkol egy védőt. Leggyakrabban az olyan erőjátékok támadási pontjában használják, mint például a trap, az isolation, a counter vagy az off tackle power. A kettőzés során a két támadó játékos a védőt eltudja mozdítani a scrimmage vonaláról, így átjáró keletkezik a futó számára. Ez előny. A hátránya az, hogy mivel két támadó foglalkozik egy ellenféllel, egy másik védő szabadon marad, így máshol a védők számbeli fölénybe kerülhetnek a támadással szemben.


(videó a blokkolásról és a technikákról)

Blokk fogalmak: reach block

Reach block: A reach blokk során a támadó falember vagy tight end megpróbálja átvenni azt a lyukat amelyre a védő felállt. Ha a blokkolónak sikerül végrehajtania a reach blokkot, akkor a védő formáció azonnal veszélybe kerül, mivel a lyukat a védő nem tudja levédeni és a futáshoz rés keletkezik a falon. A reach blokk végrehajtása nehéz küldetés és nem mindig sikeres főleg jól képzett védelem ellen nem.

Azonban a reach blokk máshogy is helyet teremthet a futás számára. Ahogy a blokkoló megpróbál a védője külső oldalára kerülni, a védőnek oldal irányba kell mozognia annak érdekében, hogy megakadályozza a sikeres blokkot. Ahogy a két játékos egymás ellen harcol, hogy megfelelő szögbe kerüljenek a másik legyűréséhez, a rés egyre nagyobb és nyitottabb lesz a labdás számára a reach blokk belső oldalán.



2010. augusztus 29., vasárnap

Blokk fogalmak: cutoff block

Cutoff block: A támadó falemberek vagy tight end-ek használják annak érdekében, hogy a védőt a futójáték oldalától távol tatrtsák. A cutoff blokknak a védő felállásától függően két variációja van. Ha a védő a játék oldalával ellentétes oldalon van, akkor a blokk végrehajtása hasonlít a drive blokkéra, mivel a blokkoló eleve előnyös helyzetben van és nem kell mást tennie mint féken tartani a védőt. Ha azonban a játék oldalára vagy arra felé áll fel a védő (például a jobb oldal a játékoldal és a védő a blokkoló jobb vállánál áll fel), akkor a blokk kivitelezése sokkal komplikáltabb. Ekkor végrehajtása inkább a reach blokkra hajaz. Ezt a blokkot gyakran „angle block”-nak is nevezik, mivel a védőjátékost oldalról éri az ütközés.

Blokk fogalmak: cut block

Cut block: A a scrimmage vonalától vett 3 yardon belül a támadó falemberek, annak érdekében hogy az ellenfél passz rohamozó játékosait lelassítsák használhatják. Egy támadó falember a vállát és a kezeit használva a védő lábára beugorhat, így próbálva megállítani annak lendületét. Ha ez a scrimmage-től vett 3 yardon túl történik, a blokkoló csapatát 15 yardra büntetik. A védőjátékosok szeretnék ha ez a blokk az egész pálya területén tiltott lenne. A blokk komoly lábsérüléseket válthat ki, ezért alkalmazása vitatott.

Blokk fogalmak: drive block

Drive block: Az egyik legalapvetőbb blokkolási séma. Ezt az egy-egy elleni blokkolást, akkor használják, ha a védő falember pontosan a támadó falemberrel szemben áll fel. Ennél a blokknál a falember a három pontos pózból kirobbanva tör előre, fejét fent, szemét pedig az ellenfél számán tartja. Két verziója van. A játékos használhatja a vállát az ütközéshez vagy a kezeit.

Ha a vállát használja az ütközéskor, a kezeivel be kell még segítenie, hogy kibillentse a védőt az egyensúlyából, azonban az elsődleges ütközési felület az a váll. Nagy hátránya, hogy nem lehet hosszan távol tartani vele a védőt. Rövid yardos játékoknál és gólvonal szituációknál használható.

A másik esetben, amikor a támadó tovább akarja feltartani a védőjét, a kezeit használja ütközésnél. A kezeit egymáshoz közel elhelyezve viszi be az ütést az ellenfél számába. A könyökök is vállszélességen belül egymáshoz közel helyezkednek el és lefelé néznek. A blokkolónak ellenfele alatt kell maradnia, ha azt akarja hogy védőjét eltolhassa vagy akár földre lökhesse.

Az NFL második legjobban fizetett posztja

Vajon melyik a második legjobban fizetett poszt az NFL-ben? Az irányító az első, az biztos. Talán a Cornerback vagy a Wide receiver? Hmm nem igazán. Akkor a Linebacker-ek? Biztosan a Running back-ek azok, akik jó summát kapnak. Nem. Egyikük sem.

A második legjobban fizetett NFL pozíció a bal támadó tackle-é. Mivel a legmagasabb fizetéseket az irányítók kapják, szükségszerű, hogy aki védi őt az is sok pénzt kapjon. A szabad ügynökség bevezetése előtt minden támadó falember ugyanolyan bérezéssel rendelkezett. A centerek a guard-ok és a tackle-ök ugyan azt az összeget kapták kézhez. A falemberek akkoriban az NFL fizetési hierarchiájának közepén helyezkedtek el. A szabad ügynökség megérkezésével a bal tackle fizetése is megugrott.

De mi okozta a bal tackle fontosságának és fizetésének növekedését. A válasz két szó. Lawrence Taylor.



Bill Parcells és Bill Belichick vezetése alatt Lawrence Taylor elpusztította az ellenfél irányítóit, amely hozzásegítette a Giants-et két Super Bowl győzelemhez. LT ütközései nem csak a támadó játék vonatát siklasztották ki egy estére, hanem egész karrierek függtek tőle. Joe Montana-nak egy egész szezon kellett a felépüléshez. Joe Theisman játék karrierje is egy LT ütközéssel ért véget, ahol olyan sérüléseket szenvedett, amelyet ember a középkor óta nem.

(Joe Theisman lábsérülése)

A tackle-ök magas fizetésének az oka leegyszerűsítve nem más mint az, hogy egy olyan pass rush-oló, akit nem tudnak leblokkolni a támadást teljesen lekapcsolhatja. Az ilyen passz rohamok a támadás nagy részét szétzilálják és a támadó csapatot kiszámítható reakcióra kényszerítik.

Mióta a modern támadás a labda dobására épít, az irányító a csapat sikerei számára alapvetővé vált. Amióta az irányító a támadás alapköve, azóta kezdtek megjelenni a passz rohamozó specialisták is. Azóta olyan játékosokra is szükség van, akik le tudják blokkolni a sack-re éhes védőket. Ha egy csapat nem képes a védelem megfékezésére akkor nagyon hosszú sack-ben és interception-ben gazadag délután elé néznek vagy az irányító kerül hosszas kezelésre egy korházba. Az utóbbi esetben az egész program és annak pénzügyei is kispadra kerülhetnek.

Vak oldali "Blind-side" tackle


Az edzők jobbkezes irányító esetében (az irányítók 90%-a az) a bal tackle szerepébe a legatletikusabb játékost osztják be. Ezen a poszton a játékosnak nagyon kevés vagy egyáltalán nincs segítsége. Az ideális játékos jó egyensúlyérzékkel és gyors lábakkal rendelkezik, mindamellett, hogy rendkívül jól blokkol.

A vak oldali tackle-nek nem kell feltétlenül a legnagyobb és a legelvetemültebb játékosnak lennie. Azonban, ami fontos az a karjának a hossza, és az hogy hogyan használja azt a jam-eléshez vagy blokkoláshoz. Ha a védő számán tudja tartani a kezét, az garantálja számára, hogy a védője és közte megmarad a távolság. Ez egy jó falember számára szükségszerű.

Amikor a támadó falember a megfelelő távolságot tartani tudja, nem lesz áldozata a védő különféle mozgásainak és technikáinak. Ha tartja a távolságot, több ideje van, hogy a lábait megfelelő pozícióba mozgassa és újra blokkolhassa védőjét. Ez a megszerzett idő arra is jó, hogy oldalirányba mozoghasson, ha esetleg egy másik embert is meg kell állítania. Ha a védő testközelbe kerül, akkor a támadó falembernek vége, mivel a védő megragadhatja és elránthatja az útból. Minél közelebb van a védő, annál nehezebb megfelelő pozícióba kerülni a blokkolásához.

2010. augusztus 28., szombat

A támadó fal: tackle

A tackle-ök nagydarab falemberek. Az NFL-ben általában a legizmosabbak is. A fal szélén nagyon fontos szerep hárul rájuk. Az ő dolguk a védelem legjobb falembereinek a megállítása. Nagy agilitásra és erőre van szükségük futásoknál a fal külső részének lezárásához. Ekkor egyetlen védőt sem engednek át a fal sarkánál, hogy szereljék a futót.

Néha a tackle-nek a védőt kifelé kell löknie, ha a játék a pálya közepén folyik. A sarkokon (a védő end külső válla, vagy a vele szemben álló linebacker) rengeteg felelősége hárul rá. Ha sikerül a védő(ke)t feltartoztatnia, akkor a scrimmage-nél már nem sok mindenki állíthatja meg a futót. Más esetben befelé blokkolja az emberét, így a futónak a fal külsejénél több helye lesz. Némely játékoknál a tackle a védő tackle-t blokkolja le, míg a guard megkerüli (pull) és a támadó tackle-el szemben lévő védőt blokkolja. A pull elhúzza a védőket a futás által kinézett lyuktól.

A futások nagy része azonban a tackle-ök belső vállánál zajlik. Az off-tackle futások általában a formáció erős oldalán láthatók. Ennél a futásnál a tackle a védőjét a center felé tolja, ezalatt a futó szélesen elsurran a fal sarka mentén. Ha a védőjét nem tudja eltolni, akkor meg kell akadályoznia a defensive end-et vagy a linebacker-t, hogy a scrimmage vonala mentén a fal sarkánál betörjön. Védenie kell a labdást a védők üldözésétől.


Second string / Második nekifutásra (2002)

A Buffalo Bills amerikai focicsapat évtizedek óta nem szárnyal ennyire jól. Megnyerik saját régiójuk bajnokságát, de a csapat nagyrészét harcképtelenné teszi egy komoly ételmérgezés. A csapatnak nincs pénze első vonalbeli sztárokkal kitölteni a hiányzók helyét. Dichter edző kénytelen beérni a piacon elérhető maradék emberekkel. Olyan lúzerek kerülnek a csapatba, akik nem szereztek pontot a középiskolai idők óta, vagy pedig ott nagy sztárok voltak, de a profi észjárásra már képtelenek voltak átállni. Ha van is egy-egy erős ember, az vagy elrontja a szép akció végét, vagy nem tudja megjegyezni a taktikai utasításokat. Ilyen válogatott gárdával kell a Buffalo Bills csapatának nekivágnia a rájátszásoknak...

Forrás: kritikustomeg.org

A támadó fal: guard


A guard-ok a center két oldalán állnak fel a játékhoz. Az ő feladatuk a blokkolás köré épül, ezért gyakran a legjobb blokkolók közülük kerülnek ki. Akkor teszik megfelelően a dolgukat ha védőjüket lerázva megtudják állítani a blitz-elni próbáló ellenfeleket vagy ha a védelem falán a futó számára lyukakat tudnak létrehozni. Fontos, hogy a pull-t zökkenő mentesen végre tudják hajtani a futójátékoknál.

A támadó fal: center


A támadó fal egyik legtöbbet követelő posztja az övé. Ha egy edző egy számára alkalmas játékost talál igyekszik éveken keresztül megtartani. Az amerikai footballban akár a kosárlabdában a center szintén az események középen helyezkedik el. Ő az a játékos, aki feladja a labdát az irányítónak. Ezért, akár a többi támadó játékosnak fontos tudnia, hogy hányra lökje hátra a bőrt.

Minden játék a center és irányító közötti labdacserével kezdődik. Ezelőtt a center a labdával szembe áll, felveszi a kezdő pózt, majd egy vagy két kézzel megfogja a labdát. Mikor az irányító megadja a jelet, a center a labdát hátraadja vagy hátradobja.

A labda átadása általában gördülékenyen megy, de ha valami megzavarja a gépezetet(pl. esőzés miatt csúszós labda), akkor fumble-el is végződhet. Erre akkor is sor kerülhet ha a center nem pont az irányító kezébe snap-eli a labdát vagy ha a quarterback azelőtt húzza vissza a kezét, mielőtt a labda odaérne.

Mivel a centerek feladata a snap-eléssel még nem ér véget gyakran azzal foglalkoznak, hogy kezük a blokkoláshoz megfelelő pozícióba kerüljön. Ez is a pontos snap rovására megy. A megfelelő snap-nél a centernek teljesen hátra kell vinnie a labdát az irányító kezébe.

Emellett a centernek minden falember feladatáról tudnia kell. A támadás sosem tudja, hogy a védelem mivel készül ellenük, és a támadással ellentétben a védelem a snap előtt is mozoghat. A center olvassa a védelem felállását és ennek megfelelően irányítja a többi falembert. Szinte minden játéknál elemzi a védelmet és olyan kifejezést használ falemberei blokkoló sémáinak kiosztására, amit az ellenfél nem ért.

A centerek általában gyorsak, okosak valamint fizikailag kemények. A védelem ütéseinek ellen kell állniuk és eközben pontosan végre kell tudniuk hajtani a snap-et az irányítónak. /A fumble leggyakrabban a gyenge módon kivitelezett labdaátadás következménye, amikor a center az ütközésre jobban koncentrál./

A támadó fal

(A Green Bay Packers 1967-es támadó fala)

A támadó fal öt játékosból áll össze. A center áll középen. A két oldalán áll fel a két guard. Tőlük kifelé pedig a két tackle.

A támadó falemberek feladata röviden:

  • a célkeresztet a fején hordó irányító és a labdát hordozó futó védelme
  • a védőfalon lyukak létrehozása a futók számára

A lyukakat blokkolással hozzák létre. A labdás jobb esetben itt gond nélkül átrohanhat. A scrimmage vonalánál a támadó fal számára az jelenti a győzelmet ha a futó eredményes tud lenni a területén.

Passzjátékoknál is komoly szerep hárul a támadó falra. A támadó falemberek feladata, hogy az irányító számára elég időt biztosítsanak a dobáshoz. ha 2-3 másodpercig a zsebet egyben tudják tartani, a védőket azon kívül rekesztve, az a qb-nek bőven elég. Ha minél több idő áll az irányító rendelkezésére, hogy a pályát felmérhesse, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sikeres passzt fog dobni. A támadó fal nélkül ez nem lenne lehetséges.

Akár a védelemnél a falnak, itt is mindenkinek együtt kell dolgoznia. A támadó fal célja, hogy csapattársaik területet nyerjenek. Nem véletlen, hogy a nagyszerű futók előtt jól dolgozó fal is található.



Zóna futások: belső és külső zóna közötti különbség

A legtöbb NFL csapat belső „inside” vagy külső „outside” zónát vagy „power”-t esetleg „counter”-t fut. Minden héten rengeteg órát szánnak ezen futások tökéletesítésére. A belső és külső zóna közötti különbésgek kissé zavarosak lehetnek. Ezen próbál segíteni ez a cikk.

Zóna játékoknál a falemberek attól függetlenül, hogy hány tight end-et vagy elkapót használnak, ugyan azt a blokkoló sémát használják. A futók is ugyan arra a pontokra koncentrálnak. Rengeteg zónázó csapat külső zónázással kezd. Amikor ez megtörtént és a védelem gyorsan elhúzódott az oldalvonal felé, a támadás ekkor rukkol elő a belső zónával.

De mi valójában a zóna futás. Csak annyi lenne a zóna futásban a zónázás, amikor a játékosok az előttük lévő játékost blokkolják? Minden zóna futásnál a falembereknek két dolgot kell megkérdezniük: Le vagyok e védve(van e velem szemben ellenfél)? Vagy sem (senki nincs pont velem szemben)?

Ha le van védve akkor nem igazán beszélhetünk zónázásról, mivel a falember az előtte lévő játékost blokkolja. A nézők, a kommentátorok gyakran túlbonyolítják a dolgokat. A zónázás fogalma a le nem védett falemberekkel jár kézen fogva. Ha a falember nincs levédve, akkor a játék oldal (amerre a futás tart) felé kell lépnie, hogy segítsen leduplázni egy védő falembert, aki már levédett egy támadó falembert. Mikor ez a két támadó falember a védőt kiiktatta, egy támadó falember elindul, hogy egy linebacker-rel ütközzön.

Egyáltalán nem is olyan bonyolult. Abban az esetben ha mind az öt támadó falembert 5 védő falember védi, akkor ebben az esetben nem beszélünk zónázásról.

Akkor kezd a dolog érdekesebbé válni, ha bevonjuk a külső és a belső zóna fogalmát. A különbség a két zónázás között a technikában rejlik nem az emberek leosztásában.

A külső zóna játékoknál a támadó falemberek nagyobb oldalra lépéssel kezdenek és megpróbálják a védőjüket a játék oldalától eltolni. A támadó falember a testét a védője és az oldalvonal között próbálja tartani. De gyakran hiába próbálkoznak ezzel a módszerrel, mivel a védő az oldalvonal felé mozog. Ekkor az oldalvonal felé próbálják őket tolni. A futó a tight end külső oldalán lévő pontot célozza meg ezalatt, de akár mikor bevághat, ha egy kis rést talál.

(külső zóna futás)

Amikor a védelem túl gyorsan mozog az oldalvonal felé, az edzők általában a belső zónát veszik elő a tarsolyukból. A szabályok ugyan azok –levédett, le nem védett- de ebben az esetben mivel a futó célja az, hogy belül törjön át a falon, drive blokkokat használnak. A játék gyakran belső zónázásba torkollik, ha a védelem túl gyorsan halad az oldalvonal felé.

(belső zóna futás)

A belső zóna futásnál a futó általában a támadó guard külső oldalát célozza meg. Ez azonban csapatonként változhat. Egyes egyesületeknél a 3-mas technikát használó védő tackle-t kell olvasnia míg máshol a Mike-ot. Mindkét módszer lényege, hogy függőleges rést találjon akár a játék oldalon a guard külső oldalán, vagy akár a másik oldalán.

Nyílván több mindenen múlik a zóna futás. Egy cikk azonban nem alkalmas minden részletének feltárására. Rengeteg DVD foglalkozik ezzel a témával. Egy mindegyikben közös. Sokat foglalkoznak a falemberek első lépésével. Később a duplázás megfelelő technikáját boncolgatják, végül pedig a második szintre való lépést elemzik, hogy hogyan blokkoljanak egy linebacker-t.

2010. augusztus 21., szombat

Herschel Walker, running back (Georgia 1980-1982)


Herschel Walker-t 1999-ben választották be az egyetemi football Hall Of Fame-jébe.

3 évet töltött a Georgia színeiben. Minden évben egyhangúlag az All-America-be beválasztották. Mikor junior évei után elhagyta az egyetem intézményét már 41 iskolai rekordot állított be, 16 Délkeleti Konferencia rekordot és 11 NCAA rekordot állított fel. Első éves egyetemistaként 1980-ban a Georgia-át 12-0-s állással bajnoki címhez juttatta. A United Press International az Év Back-jének nevezte. 1616 yardot futott abban az évben. Ez az NCAA elsőéves egyetemi rekordja 1996-ig megdöntetlenül állt.

A Sugar Bowl-on 150 yardjával járult hozzá csapata 17-10-es győzelméhez a Notre Dame ellen.

A Georgia 1981-ben 10-2-es-, 1982-ben 11-1-es mutatóval végzett. A Heisman Trophy szavazáson 1980-ban harmadik lett, 1981-ben a második, de 1982-ben már ő vitte haza a díjat.

33 alapszakasz mérkőzése alatt 55 touchdown-t szerzett 5259 yardot futott (159 yardos átlag meccsenként).



Miután otthagyta az egyetemet Walker 3 évet játszott az U. S. Football ligában a New Jersey Generals csapatában (1983-1985). Majd 12 évet töltött az NFL-ben 1986-1997-ig a Dallas, a Minnesota, a Philadelphia, és a New York Giants színeiben.

USFL karrierje alatt 5562 yardot futott. Az USFL-ben és az NFL-ben szerzett yardjait összeadva (13787 yard) a mindenkori NFL karrier futó lista 5 helyére kerülne.

Az NFL-ben töltött szezonok alatt 8,225 futott yardot, 4,859 elkapott yardot, és 5,084 kickoff-visszahordás yardot szedett össze. Ez összesen 18168 yard, amellyel visszavonulása idején a mindenkori NFL összes szerzett yardlistáján a második helyen állt. 2007-ben 10 évvel a visszavonulása után a 8 helyen állt. 84 touchdown-t szerzett, amelyből 61-et futás által, 21-et passz elkapással és 2 rúgásvisszahordással szerzett.

Derrick Mason melett ő az egyetlen olyan játékos, aki a scrimmage vonalától számítva több mint 10000 yardot tett meg és több mint 5000 yard rúgásvisszahordással rendelkezik. Ő az egyetlen olyan játékos, aki három különböző módon is több mint 4000 yardot szedett össze. Ő a hatodik olyan játékos (Jim Brown, Lenny Moore, Marcus Allen, Marshall Faulk, és Thurman Thomas mellett), aki 60 td-t ért el futással 20-at elkapással.

Másik NFL rekord amit birtokol, hogy ő az egyetlen olyan játékos aki, átlagban több mint 90 yardot tett meg labdát elkapva, futva, vagy rúgást visszahordva egy szezon alatt (1984). Az egyetlen olyan játékos aki több mint 84 yardos futott touchdown-t és több mint 84 yardos elkapott touchdown-t szerzett ugyanazon a meccsen.


Míg Herschel Walker NFL karrierje kimagasló volt, egy bizonyos szemszögből kiábrándító is, mivel bajnoki címet nyerő csapatban sosem játszott. A magas elvárások nagy részét sosem sikerült elérnie, amit kiváló egyetemi évei miatt állítottak elé. A Minnesota Vikings-hez történő érkezése volt karrierjének fordulópontja. Az SI 2008-as választása kimutatta, hogy ezt a játékos cserét tartják a minden idők sporttörténelme legrosszabbikának.

Futás I formációból; védő szemmel

Mit láthat egy futó miközben a labdával előre szalad és igyekszik megtalálni egy lyukat a falon? A színek váltakozása biztosan ezek között van. A futók azt az utat választják, ahol semmilyen mezszín nem zavarja a képet. A védelem lényege, hogy a támadó elé olyan szilárd színes falat állítson, amin nem tör be a napfény (nincs lyuk, amin a futó beférhet). Leírva igen egyszerűnek tűnik, kivitelezni sokkal nehezebb. A védő koordinátoroknak számos problémával kell szembenézniük.

Először is vegyük górcső alá az elmúlt évek nagyszerű futócsapatainak formációját az I formation-t. Az évtizedek során minden valamire való védő koordinátor rendelkezett tervvel az I ellen. Ez az a felállás amely a legtermékenyebb futókat teremtette meg az amerikai footballban. Az Ohio State Archie Griffin-je, O.J. Simpson Southern Cal-ról, és Georgia Herschel Walker-je mind ebből a formációból futva vált híressé.

Ahogy az alul lévő képen látni lehet, az I támadó felállás 7 levédendő lyukat teremt a védelem számára.


A védelem célja, hogy minden egyes lyukba egy játékost helyezzen. A probléma az, hogy a lyukak nem állandóak. A példa kedvéért a támadó fal balra elmozdul. Minden lyuk arrébb mozdult. Minden védőnek mozognia kell a lyukával és igyekezni megfelelően lefedni azt. A támadó fél eközben persze tudja, hogy hányra snap-elik a labdát, a védelem azonban nem.

Az alsó ábrán a védelem összes lyuka balra mozdult el.

A következő képen a védelem under defense-ben áll fel. Ez a szokásos front, amit egy tight end-el és két running back-el játszó csapat ellen használnak. Az under defense-t a tight end-el szemben álló linebacker jellemzi, míg a defensive end-ek a támadó tackle-ök külső oldalán állnak fel. A nose a center erős oldalán (tight end felőli) készül védekezni. Egy védő tackle pedig a gyenge oldalon játszó guard külső oldalra áll fel.

Azt azonban fontos betartani, hogy a védő front kinézetétől függetlenül minden lyukat be kell tömni színnel. Sokkal fontosabb, hogy a védelem jól működjön, mint az, hogy a formációk tömkelegével próbálja megtéveszteni az ellenfelét.

Mivel tudjuk, hogy a lyukak elmozoghatnak a következő pont, amit fontolóra kell venni az a fullback felállásban való elhelyezkedéséből adódik. A formáció közepén helyezkedik el ez a játékos, így a scrimmage vonala mentén dulakodó játékosok közé bárhova befurakodhat. Ha megteszi, újabb lyukat kell levédenie a védő csapatrésznek.

Ahogy a felső ábra is mutatja a támadó fél, egy újabb lyukkal lepte meg a védőket, amit nekik azonnal orvosolni kell. Az extra lyuk levédéséhez egy újabb védő szükséges. Ez az, az egyik ok amiért az I formáció, annyira halálos. Egy okos támadó koordinátor játékról játékra minden lyukba beküldi a fullback-jét.

Most nézzük meg, hogy a védelem milyen lépéseket tenne egy a tight end irányába történő izolációt alkalmazó runing back esetén. A futás tarthat az egyikirányba de egy jó futó meglátja a védelem gyenge pontjait és bármikor irányt válthat.

A következő ábrán a fullback egy új lyukat hozott létre a támadó guard és tackle között. A strong safety-nek is a scrimmage-hez kell jönnie, hogy az extra lyukat levédje.

Most már minden lyukat véd egy játékos. A tailback sehová se tud futni. Ez mind jól néz ki, de a támadó koordinátoroknak is megvan a saját toljuk és papírjuk. Amikor látják, hogy a strong safety a támadó tackle felé rohan miközben a tailbeack a scrimmage vonalához közeledik, a tight end-et elindítják a fal széléről, hogy azon a ponton kaphasson egy passzt, ahonnan a strong safety elindult.

Ennek eredménye képpen létrejött egy második és egyben jobb módszer is. A erős oldali izoláció ellen úgy is védekezhetnek, hogy a gyenge oldali safety-t bevonják a képbe. Így míg a lyukakat igyekszenek levédeni nem alakul ki vertikális fenyegetés amiért azonnal aggódni kellene (nincs kinek passzolniuk). Az utolsó képen a gyenge oldali linebacker (Will=W) és a középső linebacker (Mac, Mike=M) védik le a fullback által teremtett extra lyukat.

A gyenge oldali safety feladata ekkor, a Will által elhagyott lyuk mezzel történő kifestése. Ebben az esetben szintén minden lyuk védelem alatt áll, és nincs hova futnia a tailback-nek, azonban a strong safety azonnal tud reagálni a tight end általi vertikális fenyegetésre.

Összegezve: ahhoz, hogy egy csapat nagyszerűen tudjon futások ellen védekezni, a védőknek meg kell támadniuk a számukra kijelölt lyukakat, lerázni a blokkolókat és üldözőbe venni a labdást és legvégül szerelni azt.

"6-3 post" út

(az ábra bal oldali elkapója futja a 6-3 post utat)

Ha az irányító deep post-ot akar dobni, a passzjátéknál egy belső utat is használnak a safety külső elkapóról való elhúzására. Ebben az esetben ideális technika lehet a 6-3 post.

A számok az elkapó lépésszámára vonatkoznak. Az első hat lépést a védő külső csípője felé teszi meg az elkapó. Gyakorlatilag letámadja védőjét. Ezután 45 fokban bevág az oldalvonal felé. Néha a fejét is arra fordítja, de nem szükséges. Ezen az útszakaszon 3 lépés erejéig marad. A 9. lépés után teljes sebességgel vág be a kapufa felé. A játék alapötlete az, hogy a safety-ket play action-ön vagy belső utak által elhúzzák a játéktól, míg a 6-3 technikát használó játékos így rengeteg teret nyer mikor bevág.

2010. augusztus 18., szerda

Horn Play

A játék valahol félúton helyezkedik el a jó öreg counter-trey és a pin-and-pull külső zónás verziója között.

Működése igen egyszerű. A futás mindig a tight end oldalán történik. A játék oldalán (ez az, az oldal amerre a labda megy) "down block"-okkal és "pull block"-okkal operálnak a támadó falemberek: A tight end leblokkolja a defensive end-et, míg a tackle átszalad a tight end mögött és a külső linebacker-t veszi kezelésbe (pull block). A játék oldali guard a defensive tackle-t vagy a nose guard-ot blokkolja. Ezalatt a center "fold block"-ot hajt végre egy linebacker-en. A hátsó rész igyekszik lezárni az üldözés útjait.

Az irányító a játék oldalával ellentétes irányba kezd el szaladni, miután átadta a labdát a futónak. A futó nem indul rögtön a játék irányába, előbb pár lépést megtesz előre vagy a másik irányba.

A játékban a védelem félrevezetése a cél, de nem használ teljes pull-t mint a counter-trey. A linebacker-ek kissé lefagynak és nem indulnak, olyan hamar a valós játék irányába. Ráadásul a támadó falnak jó szöge van blokkolni a játékoldalon. A futónak is több lehetősége van:
  • bevághat a tackle belső oldalán a center mögött
  • bevághat a tight end down block-ja és a tackle blokk-ja között
  • teljesen megkerülheti az end-et
A lenti videón a Nevada adja vissza mozgásban a leírtakat. Pistol felállásból indulnak. A futó az end-et kerüli meg. Érdemes nézni a centerüket is, ahogyan a fold block-ot próbálja végrehajtani.